MEGVAN A LEGJOBB MŰANYAG-HELYETTESÍTŐ?

A bambusz nemcsak gyorsan nő és korán érik, hanem környezetbarát és biológiailag lebomló, így a műanyag alternatívája lehet. Kína hároméves tervet indított a bambusz mint a műanyag környezetbarát helyettesítőjének népszerűsítésére. A tervvel egy ipari rendszer kiépítése a cél, hogy bővítsék a piacot, valamint a növény termesztését és feldolgozását, ami sokat segíthetne a műanyagszennyezés csökkentésében. Peking szerint a bambusz megújuló zölderőforrás, … Read More

Kína a világkereskedelem beindítását ígéri

Li Csiang az évente megrendezésre kerülő, idén a hatodik Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) és a Hongcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórum megnyitóján tartott beszédében elmondta, hogy Kína elkötelezett a gazdaság további nyitása mellett, és hogy az áruk és szolgáltatások importja a következő öt évben eléri a 17 billió dollárt. “Nem számít, hogyan változik a világ, Kína nyitási üteme soha nem fog … Read More

Ezzel a módszerrel élénkítené a kínai gazdaságot az ország pénzügyminisztere

Kína frissen kinevezett pénzügyminisztere, Lan Foan a Hszinhuának adott interjújában bejelentette, hogy a gazdaság élénkítésének részeként az ország fel fogja gyorsítani az államkötvények kibocsátását és felhasználását. Az új pénzügyminiszter kijelentette, hogy Kína módszeresen halad előre a helyi önkormányzatok adósságkockázatainak megoldása felé. Kinevezésére egy olyan időszakban kerül sor, amikor Peking gazdaságának fellendítése érdekében a nagyobb adósságtól és állami kiadásoktól sem riad … Read More

Nagy Márton: Magyarország továbbra is a kínai befektetők első számú célpontja szeretne lenni a régióban

Előadásában hangsúlyozta, hogy Magyarország elutasítja a blokkosodást támogató politikákat, hazánk a békére, az együttműködésre és az összekapcsolódásra törekszik, a nyugat és kelet között – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium hétfői közleményében. A miniszter kiemelte: „büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország a kínai üzleti befektetések első számú célpontja Közép-Európában. A keleti nyitás sikerét pedig az mutatja, hogy 2023-ban a külföldi tőkebefektetés (FDI) már több mint egyharmada … Read More

Óriásit megy a Magyarországra kacsingató BYD – miben jobb már a Teslánál?

Az amerikai Tesla és a kínai BYD is vezető szerepet játszik az elektromos autók terén. Kína vezető elektromosautó-gyártója, a BYD csaknem megduplázta adózott eredményét az idei harmadik negyedévben, amikor több mint harmadával nőtt a bevétele éves összevetésben. A vállalat a szeptember végével záródott negyedévben 10,41 milliárd jüan (1,42 milliárd dollár) nyereségre tett szert, ami 82,2 százalék növekedés a tavalyi azonos … Read More

Ritkán látott döntést hozott a parlament

Ritkaságszámba menő döntést hozott kedden a kínai parlament állandó testülete, amikor a 2023-as folyó költségvetési év hiányát a GDP mintegy 0,8%-ával megemelte. Emögött az van, hogy rendkívüli államkötvény-kibocsátást hagyott jóvá, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy 2024-es kötvénykvótájuk egy részét előrehozzák. Elemzők szerint a 137 milliárd dollárt kitevő kötvénykibocsátás a rövid távú gazdasági növekedési aggodalmakra mutat rá, és … Read More

Az ősi selyemút ragyogása Budapesten

A selyemút hete 2023 záróeseményének az idei díszvendég, Magyarország ad otthont. Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban nyílt meg tegnap a Csodálatos selyemút: kínai selyemművészeti kiállítás, amely egyedülálló kulturális élményt kínál a művészetek, a keleti kultúra és hagyományok iránt érdeklődőknek. A december 3-ig látható tárlat a Kínai Nemzeti Selyemmúzeum közös projektje a budapesti Kínai Kulturális Központtal, az Iparművészeti Múzeummal és a … Read More

Ősi gránátokat fedeztek fel a Kínai Nagy Falnál

Mennydörgő bombának is nevezték. Képzeljünk el egy történelmi jelenetet, amelyben a Kínai Nagy Fal védelmezői kapják a főszerepet. Lovas katonák vágtatnak, íjászok lőnek, gránátok robbannak. De itt álljunk meg egy pillanatra: gránátok? Igen, azok. A régészek ugyanis egy ősi szerszám- és fegyverraktárat tártak fel Kínában, köztük néhány meglepő, robbanó lövedéket. A raktárat felfedező régészek összesen 59 kőgránátot tártak fel ezen … Read More

Kínai autóipari óriás érkezhet Szegedre

Nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány azt a projektet, ami az eddigi információk alapján a kínai Build Your Dreams (BYD) autógyárhoz köthető. Aláírás előtt állhat egy igen komoly beruházás, ami Szeged  közelében épülhet meg: az Mfor információi szerint  a kínai BYD építkezhet. A G7  kérdésére Botka László szegedi polgármester azt mondta, valóban szó van beruházási szándékról, amelynek érdekében nem árult el részleteket, azt … Read More

A levegő kér elnézést ettől a szuperalacsony légellenállású autótól, amivel Kínában találkoztunk

A Chery vadonatúj elektromos hajtású prototípusa a rendkívül hatékony aerodinamikára lett kihegyezve. A legnagyobb kínai autógyártók között jegyzett és Omoda  márkája révén hamarosan Magyarországra is megérkező Chery  a wuhui központjában mutatta be vadonatúj prototípusát, egy rendkívül alacsony légellenállású villanyautót. Az általunk a helyszínen körbefotózott újdonság igen kedvező, mindössze 0,168-as Cd értékkel rendelkezik, ami igen jó hatást gyakorol a hatékonyságra és a hatótávra. … Read More